A kultúra körülöttem: harcoljak vagy elfogadjam?

Néha szoktak beszélni „keresztény országokról”, azonban a valóság az, hogy a világ és benne az emberi társadalom alapvetően nem keresztény. A minket körülvevő kultúra ugyan hordoz zsidó-keresztény értékeket is, ettől függetlenül nem a krisztusi etikát és hitelveket követi – azaz állandó kihívást jelent nekünk, hívő embereknek. Mit csináljunk tehát? Hogyan forduljunk a kultúra felé?
Isten a fejben

Kicsoda és milyen pontosan Isten? Végtelenül egyszerű ezt a kérdést feltenni, de végtelenül nehéz és szinte lehetetlen is megválaszolni. Talán sokan arra gondolnak, ha valaki tudni szeretné, kicsoda Isten, egyszerűen olvassa a Bibliát. A Biblia azonban nem azért íródott, hogy pontról-pontra teljes részletességgel elmondja nekünk, milyennek kell elgondolnunk Istent. Tehát adódik a kérdés: honnan tudjuk, milyen Isten valójában?
Velünk szenved…

Minden keresztény legalább ezerszer hallotta már azt a mondatot, hogy Jézus Krisztus a kereszten érte és a bűneiért szenvedett. Amikor húsvéthoz érünk a naptárban, talán magától értetődőbben kerülnek elő ezek a kegyes kijelentések, melyek mögött mély igazságok rejtőznek – ezért nem szabad hagynunk, hogy puszta „keresztény frázisokká” váljanak a szánkban…