Dosztojevszkij Nyinocskájának mindene reumás, éjszakánként nagyon fájnak a tagjai, nagyon szenved, de hogy ne zavarja a családját, sosem fejezi ki a fájdalmát. Úgy érzi, hogy csak teher a betegségével, és hasznavehetetlen, ezért a legutolsó és a legrosszabb falatokat hajlandó csak elfogadni. Az apja viszont nagyra tartja, és azt mondja róla, hogy „az ő angyali szelídségével könyörgi ki mindnyájunknak az Isten kegyelmét”.
Milyen gyakran elfelejtkezünk arról, hogy az imádkozás valójában mekkora szolgálatot is jelent. A fizikai világban nem feltétlenül van kézzelfogható, látható, érzékelhető következménye, de a Biblia azt írja, hogy „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”[1]
Nagy az ereje? Fizikai erőről van itt szó – sokat elbír ez az ember? Vagy hatalomról, befolyásról beszél az ige? Mindkettő a fiatal generáció vágyott állapota: kigyúrt, sportos alkat és befolyásos, privilegizált pozíció. Azonban Nyinocska egy elszegényedett család mozgáskorlátozott, beteg tagja. Sehogy sem jutna eszünkbe róla valaki, aki erővel bír. És mégis, Isten országában azt látjuk, hogy ő erőt ad annak, aki hozzá imádkozik.
A mai világ arra tanít, hogy az vagyok, amennyit érek – amennyit keresek a munkahelyemen, amilyen menő az Instagram-profilom, amennyire szép vagyok, vagy amennyire távoli helyekre jutok el, ahány diplomám van, vagy ahány buliba elhívnak. Egy közösségen belül is