„Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte. …Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.”[1]
A csoda Isten természetfeletti beavatkozása egy olyan problémába, amire nincsen emberi megoldás. Sokan szeretnénk csodákat látni a saját életünkben, azonban nem szívesen vállalunk olyan helyzeteket, amelyekre nincsen megoldás. Amikor a Bibliában egy csodáról olvasunk, az minden esetben Isten törődésének, szeretetének a megnyilvánulása az ember felé. Azonban akkor is van okunk a hálaadásra, ha nem láttunk még csodát a személyes életünkben, mert az azt jelenti, hogy nem találkoztunk még olyan helyzettel, amit emberileg nem lehetett megoldani.
János evangéliumában a következőt olvassuk: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”[2] Jézus csodái azért írták le, hogy azok által épüljön a hitünk. Ha nehézségeken megyünk át, ezek a történetek megerősíthetnek minket abban, hogy Isten törődik velünk. Azonban a leírt csodákból tanulnunk is kell.
Jairus történetéből is több dolgot tanulhatunk – magunkról és Istenről egyaránt.
Hogyan reagálunk mi a nehézségekre?
Hibást keresünk
Amikor közelről látunk egy tragédiát, sokszor az első dolog, ami eszünkbe jut, hogy miért történik ez? Ki tehet erről? Miért enged meg ilyet Isten? Elkezdünk felelőst keresni, és beleesünk Isten hibáztatásának a csapdájába, ami cselekvésképtelenné tesz minket. Ha Jairus átadta volna magát ennek a gondolkodásmódnak, akkor nem ment volna oda Jézushoz, és valószínűleg máshogy végződött volna ez a történet.
Jairus azonban nem hibáztatta Jézust, hanem, amikor bajban volt, akkor hozzá fordult segítségért. Azt olvassuk, hogy Jairus egy zsinagógai elöljáró volt, egy zsidó ember. A zsidó ember pedig egyedül Isten előtt térdel le. Mégis azt látjuk, hogy Jairus letérdelt Jézus – látszólag egy másik zsidó ember – előtt. Letérdelt, mert a lánya a halálán volt – Jairusnak csodára volt szüksége, és tudta, hogy kihez kell ezért fordulnia.
Ha rossz híreket kapunk, és tragédiával találkozunk, legyünk éberek! Természetes, ha fáj és sajnálhatjuk magunkat, de ne forduljunk Isten ellen, hiszen ha ellene fordulunk, akkor önmagunkat vágjuk el attól, aki végsősoron segíteni tudna. Amikor beüt a baj, ne Jézustól, hanem Jézushoz meneküljünk!
Beleesünk a titkos recept csapdájába
A bibliai történetekben látjuk, hogy Jézus mindig máshogy tesz csodát – valakit megérint, valakinek sárral keni be a szemét, valakihez csak szól. Jézus nem sablonok szerint cselekszik, mi mégis sokszor keressük a csodák működésének titkos mechanizmusát. Azon gondolkozunk, hogy milyen megvallást kell mondani, hogyan kell imádkozni, le kell-e térdelni, mit kell csinálni, hogy „kitermeljük” a csodát?
A kereszténységben azonban nincsenek titkos „kódok” vagy mágikus billentyűkombinációk, amelyek aktiválásával előidézhető a csoda. Nem egy gépünk van, hanem Istenünk, akivel Jézus Krisztusnak köszönhetően élő kapcsolatunk van, és arra kell törekednünk, hogy ez a kapcsolat megmaradjon. A megoldást az életünkre Jézusban kell keresnünk, nem a praktikákban.
Közeledünk Istenhez vagy éppen eltávolodunk tőle
A nehézség, a tragédia vagy felgyorsítja az Istenhez való közeledést, vagy felgyorsítja a már elkezdődött elszakadást – ilyen téren katalizátorként is működik az életünkben.
Ha a hitünk nem Jézus Krisztusra épül, hanem az áldásaira és a pillanatnyi érzéseinkre, akkor a problémák el fognak szakítani minket tőle. Ha viszont Jézus Krisztusba kapaszkodunk, akkor a nehézségeken keresztül olyan oldalról ismerhetjük meg Jézust, mint előtte sosem – ezt sok bizonyságban hallhatjuk. Jairus Jézusba kapaszkodott, hozzá rohant a problémák közepette, így a nehézség nem elszakította őt Jézustól, hanem közelebb vitte hozzá.
Mit tanulhatunk Jézusról a nehézségekben?
Tudja, hogy milyen benne lenni a bajban
Jézus emberként élt itt a földön, így pontosan tudja, hogy milyen nehéz benne lenni a nehézségben, és hinni a problémák között. Amikor Jairus segítséget kért Jézustól, ő azonnal elindult, és vele ment, mert tudta, hogy Jairusnak szüksége van rá. Amikor Jairus háza felé mentek, Jézus nem engedte, hogy a tömeg velük menjen, amikor a házhoz értek, akkor pedig elküldte a siránkozókat, mert tudta, hogy a jajveszékelők csak gyengítenék Jairus hitét. Jézus tudja, hogy nem mindegy, kik vesznek minket körül a bajban, ezért eltávolítja azokat az embereket és azokat a tényezőket, amelyek ebben a helyzetben gyengítik az embert.
Ő is hallja a rossz hírt
Jézus ott van velünk, amikor az orvos rossz hírt közöl, amikor a szülők bejelentik, hogy elválnak, vagy amikor bármilyen más tragédia történik a családban. Lehet, hogy egyedül érezzük magunkat, de Jézus ott van, és szól hozzánk, ahogy Jairushoz is szólt: „Ne félj, csak higgy!” Egy ilyen helyzetben ez a mondat akár életmentő is lehet, mert a félelem soha nem jó tanácsadó.
Amikor Jairus meghallotta, hogy a lánya meghalt, dönthetett volna úgy, hogy elengedi magát és összetörik, és ezt jogosan tette volna. Jézus azonban abban a pillanatban szólt, még mielőtt Jairus elindulhatott volna a lejtőn.
A görög nyelvben közös szótöve van a hit és a bizalom szavaknak, így Jézus szavait úgy is fordíthatnánk, hogy „Ne félj, csak bízz bennem!” Amikor rossz hírt kapunk, ne felejtsük el, hogy Jézus is hallja. Nem vagyunk egyedül. Akár segítségül hívjuk őt, akár nem, Isten jelen van – a mi dolgunk, hogy higgyünk és bízzunk benne.
Rendkívül jól időzít
Lehet, hogy nem pontosan úgy érkezik Isten válasza a problémáinkra, ahogy azt várnánk, vagy ahogy azt mások életében látjuk. Azonban teljes bizalmunk lehet abban, hogy Isten rendkívül jól időzít, és személyesen kézben tartja mindannyiunk életét. Kézben tartja azokat a folyamatokat és azokat a körülményeket, amelyeket most még lehet, hogy nem látunk. Véssük ezt a szívünkbe, hogy amikor egyszer olyan helyzetbe kerülünk, hogy csodára van szükségünk, akkor ne Isten hibáztatása, hanem az Isten iránti bizalom legyen az első reakciónk.
Amikor nehéz helyzetbe kerülünk, kapaszkodjunk abba, hogy van Istenünk, van Megváltónk. Ha ránk szakad a világ összes nyomorúsága, ha meghalljuk életünk legrosszabb hírét, és már állni sem bírunk, akkor boruljunk térdre Isten előtt, hiszen aki leborul, az nem fog kiborulni. Azonban, ha Isten kezében vagyunk, akkor sincs baj, ha kiborulunk.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=mPXSFJS1aaU
[1] Mk 5,21-43
[2] Jn 20,30-31
