Az összehasonlítgatás csapdája
Nem újkeletű ez a csapda. Az emberiség hajnalán ott találkozunk vele Kain és Ábel történetében. Mindketten áldozatot mutatnak be az Úrnak. Kain a föld terméséből, Ábel pedig nyája elsőszülöttjéből. A Biblia így ír: „És az Úr rátekintett Ábelre és az ő áldozatára; Kainra pedig és az ő áldozatára nem tekintett.” (1Móz 4:4-5) Kain válasza nem önvizsgálat, nem alázat, hanem harag. Az összehasonlítás nyomán nem épül, hanem összeroppan. Megsértődik, féltékennyé válik, végül pedig testvérgyilkos lesz.
A történet mély igazságot tár elénk: amikor az ember más áldozatára, más elhívására, más örökségére tekint, könnyen megfeledkezik sajátjáról. Kain nem azt kérdezi, hogyan lehetne kedvesebb az áldozata Isten előtt, hanem azt, miért jobb az Ábelé. Ahelyett, hogy Istennel keresné a kapcsolatot, testvérét kezdi el ellenségként látni.
Hasonló érzelmi örvénybe sodródik Lea is. Jákób feleségeként folyamatosan nővéréhez, Ráhelhez méri magát. A Szentírás szavai nem kertelnek: „És látta az Úr, hogy Lea megvetett volt…” (1Móz 29:31) Leának gyermeke születik, és elnevezi őt Rúbennek: „Meglátta az Úr nyomorúságomat.” A következő fiú Simeon, mert „meghallotta az Úr, hogy gyűlölnek engem.” Majd Lévi, és végül Júda, akinél végre így szól: „Most már hálát adok az Úrnak.”
Lea nevet ad, de minden név mögött ott az összehasonlítás fájdalma. Nem egyszerű anyai
