Házastárs az élettárs?
A keresztények erőteljesen hangsúlyozzák, hogy a házasság isteni rendelés. Vajon az anyakönyvvezető előtt kimondott igentől, a templomi vagy gyülekezeti esküvői fogadalomtól (mint az Úr előtti szövetségkötéstől), esetleg az összeköltözéstől válik egy férfi és egy nő együttélése házassággá?
„Ádám és Éva is megjelent az anyakönyvvezető színe előtt?”„Az első emberpárra is kért áldást valamilyen egyház lelkésze?” A Bibliát jobban ismerők kiemelik, hogy „az ószövetségi időkben, az ősatyák korában a menyasszony és a vőlegény egy sátorba vonulása jelentette a házasságkötést, minden különösebb ceremónia nélkül”. Ez lenne az érv arra, hogy az összeköltözés is házasságnak minősül. Az evangéliumi keresztények azonban ezzel nem értenek egyet.
Mégis érdemes elgondolkodni arról, hogy az ókori házasságkötés – a bibliai történetekben is – a pár összeköltözésével történt. Természetesen kultúránként változó volt ennek a ceremoniális körítése, de sem az ó-, sem az újszövetségi történetek nem foglalkoznak ezekkel. Ugyanezzel az egyszerűséggel ír a házasság teremtéséről is: „lesznek ketten egy testté.”[1] Elsődleges értelemben: kizárólagos szexuális kapcsolatra lépnek, és életre szóló életközösséget vállalnak. Az eredeti héber szöveg nem elvont fogalomként használja a test (bászár) szót, hanem kifejezetten a lüktető húsra. Izsák és Rebeka bevonult együtt egy sátorba, és házasok lettek. Tehát ha lefejtjük a házasságról a különféle szükségszerűségek miatt rárakódott történelmi hagyományt
